2017. október 29., vasárnap

Írószer haul

Üdvözletem mindenkinek!
Egy kis bevezetőnek, tudom, hogy nem posztolok annyit, de az utazások között soha nem sikerült rendesen beosztanom az időmet, valamint iskolaidőben utazásnak az eredménye sok-sok pótlás, de most már igyekszem visszatérni, hiszen nagyon hiányzik a klaviatúra kattogtatás.

Előző héten Nagy-Britanniában jártam, hogy beszippantsam a friss őszi levegőt, szerezzek motivációt és vissza tudjak térni Magyarországra. ( Igen, ha azt gondoljátok fanatikus vagy, akkor jó a megérzésetek :D ) Komolyabbra fordítva a szót, két hét múlva nyelvvizsga, ezért kimentem gyakorolni  nyelvet. 

Na de, hogyha már ott voltam, akkor nem maradhatott ki az írószer vásárlás, valamint nyáron is vettem írószereket így ma ezeket fogom nektek bemutatni. 

Az első képen a baglyos dolog egy határidőnapló, a Union Jack mintájú, pedig vonalas füzet,amit mindenes füzetnek használok, ugyanis szokásom, hogy minden dolgot felkell írnom, így ebbe az iskolai dolgokat szoktam feljegyezni.


Amikor megláttam ezt a tolltartót nem volt szívem otthagyni, mert annyira letisztult, és biztosan nem fogom megunni. Bár beszereztem egy márvány mintásat és most inkább azt használom, mert picit kisebb, mint ez. Wilkonson nevezetű boltban vettem, Londonban, talán 2 fontért.


2017. szeptember 20., szerda

Egy hónap az Egyesült Királyságban



Üdvözletem újra!:)

Dover, ahogyan átértünk
Nyárra eltűntem, aminek a fő okát a címben olvashatjátok, ugyanis kint voltam egészen pontosan Londonban egy hónapot, és bármennyire is hittem azt,hogy lesz, nem volt időm a blogolásra.
Egy ismerős családnál voltam, hogy így jobban „belekóstolhassak” a nyelvbe, valamint a helyi életbe, hát… talán túl jól sikerült megszoknom mindent. Ameddig én ott voltam a gyerekeknek iskola volt, így naponta volt pár óra nyugodtság, ami általában elég volt vásárlásra a közeli Asdában. Aki esetleg nem ismeri ez egy hipermarket lánc, és sikerült megszeretnem ugyanis nagy a választék, és kint annyira lehetőség van, ha az ember egészségesen akar élni, valamint az árak is alacsonyabbal, és hihetetlen akciók vannak. 

Tehát minden nap be volt osztva, és sok új emberrel sikerült találkoznom, de úgy igazán velem korombelivel nem, amit sajnálok, de ettől függetlenül fantasztikus egy hónapom volt.
Rochester -i vár:)
Az egyik lány 4 éves, a másik 8 éves, így mind a ketten iskolába járnak már. A kicsinek úgynevezett előkészítő volt, de ettől a tanévtől már egész nap lesz és nem csak fél napokat, valamint elkezdenek ismerkedni a betűkkel, számokkal. A nagyobbik 4. osztályos volt, és ami egy nagy érdekesség, hogy ott nem hordják haza a füzetet, valamint hetente egyszer kapnak házit, és ha valaki netán rosszul csinálja meg semmi gond, akkor újra csinálja, s majd utána ír belőle dolgozatot. Szeretnétek, hogy írjak az oktatási rendszerről egy külön bejegyzést? 

Mennyit fejlődött az angolom? Nos, amikor kimentem nem mertem megszólalni, de tekintettel, hogy a két leányzó rajtam „lógott” – teljesen pozitív értelemben – nem volt más választásom. Az elején bakiztam sokat, de a végére egész jól belejöttem, és magamhoz képest már az óriási fejlődés, hogy ennyit beszéltem a végére kint, valamint itthon is, ha valaki angolul szól hozzám nem fagyok le.

2017. június 21., szerda

Kis érettségi készülés (2. rész)



Tudom, tudom, már nyári szünet van, de van egy pár poszt, ami iskolával kapcsolatos még, de igyekszem minél gyorsabban lepörgetni őket. Na, de térjünk a lényegre… Hogyan készültem rá!


Matematikából tulajdonképpen átolvastam, hogy a függvény táblában mi van, valamint amiket a tanár mondott előtte nap, hogy milyen témakör lehetséges, így erre csupán ennyit. Apropó, érdemes előtte a számológépet megismerni.:) 

Történelemből, amikor minden szóbeli tételem meg lett, akkor megtanultam, valamint a zanza.tv-n néztem videókat, azokhoz a részekhez, amik nehezebben mentek. 

Biológiából csupán a szóbeli tételeket tanultam meg, mert arról volt szó, csak azok lesznek, ami igazából így is volt, de nehezebb volt sokkal az írásbeli. 

Magyar nyelv és irodalomból a szóbeli tételeket tanultam meg, és gépeltem be, valamint amelyik tételnél bajban voltam, hogy hogyan lehet rendesen megfogalmazni elolvastam a tankönyvben. Valamint a kis érettségi előtti héten kaptunk fakultatív műértelmezést, aminek a lehetőségével éltem, és úgy gondolom fantasztikus gyakorlás volt, rengeteget segített. Ennek köszönhetem, hogy sikerült írnom valamit, és nem annyira durván blokkoltam le. 


Szóbelik előtt még egyik osztálytársammal átbeszéltük a legtöbbet, és amit együnk sem értett utána néztünk, együtt kitaláltuk, valamint ha egyikünknek nem volt valamit világos a másikunk elmagyarázta. Nagyon hasznos dolog, hiszen itt is fogalmaznunk kellett, mint szóbelin, ezáltal egy apró rutint a „Hogyan fogalmazzam meg szóban” dologban szereztem/tünk.

2017. június 18., vasárnap

Mit tanultam kis érettségin?





Hiába mondtam előtte sokszor, hogy semmi értelme, azért néhány mégis van. Egy része tényleg értelmetlen, valamint felesleges stressz forrás. Megosztom veletek a tippjeimet, tanácsaimat erről. Remélem, van, akinek a későbbiek során hasznos lehet. 



1. Elkezdeni időben készülni rá!
Egy jókora stressztől szabadulhattok meg, ha nem az utolsó előtti napban kezditek elkezdeni, tanulni az egyik tételt. Én a magyart például január óta tanulom, de történelemből az utolsó négy tételt utolsó napra hagytam és nem kellett volna. Megmaradt valamilyen szinten, de nem annyira részletesen, valamint nem is tudtam egy tételre annyi időt szánni tanulás alatt.
Tudom, tudom, mindenki ezt papolja, hogy időben, de tényleg igaz. 

2. Külön kiírni a tételeket!
Egyik tantárgyból órán közösen dolgoztuk ki, hiszen sok az idei tananyagot is érintette. Ez viszont azt jelentette, hogy picit összevissza volt. Biológiából az ez évi tananyag kellett, de módosítva, mert nem minden annyira részletesen és a szószedettel együtt. Történelemből három év anyaga volt, így eléggé össze-vissza találtuk meg a tételeket.
Lényegre rátérve én kiírtam külön az összes tételt. Van, akinek kézzel írottan jobban megmarad, nekem, ha begépelem és kinyomtatom. Ez is utal az előzőre, hiszen 30 tételt vagy éppen 55 tételt nem kis idő kézzel, vagy gépen megírni, szóval időben kezdjétek el. 

3. Rendszerezés!
Ez alapnak dolognak mondható, de meg akartam említeni. Én mindegyik tantárgyat külön rendszereztem egy irattartóba (ha ez a neve annak a cuccnak, amibe lefűzhető tasakot lehet tenni), és ha vittem valahova (mondjuk Angliába, mikor utaztam), akkor nem több füzetet kellett vinnem, hanem csak azt az adott irattartót. 


4. Ismétlés!
Ha időben elkezditek tanulni a vége felé érdemes az összes tételt átismételni azt is, amit alapból jól tudtok. Nekem ez a taktika bevált, bár ha sikerült volna három napot szánni rá, akkor sikerülhetett volna jobban is. 

5. Minden tételt tanuljatok meg!
Sokan szokták, hogy ami nem szeretnek, azt nem tanulják meg, mert „Úgy sem azt húzom.” . Nálunk is voltak ilyen személyek, akik így gondolkodtak, és elég rendesen megszívták. Ezért tényleg minden tételt tanuljatok meg, mert a rendes érettségin magyarból, ha egyikből valaki semmit nem tud, akkor póttételt kell húzni, de akkor irodalomból és nyelvtanból is.

Ti mit tanultatok eddig a vizsgáitok alkalmával?:)

2017. június 16., péntek

Túléltem a kis érettségit!

Amikor először megosztottam, hogy van nálunk ez a dolog mondtátok, hogy ha túléltem, akkor jelentkezzek. Fantasztikus érzés túl lenni rajta, hiszen rengeteg ijedelmet, stresszt okozott. Tantárgyakként végig megyek mindegyik, hogy melyik milyen is volt.



2017. június 1., csütörtök

Kis érettségi beszámoló




Mai nappal elkezdődött a nem várt kis érettségi, az első napon túl vagyok, és arra gondoltam, hogy mind a három nap után leülök és frissítem ezt a posztot az aznapi élményeimmel. Későbbiek során tervezek egy hogyan tanultam rá 2. részt, valamint egy túléltem posztot, mikor az osztályzatokat is tudom. 

Első nap
A magyar nyelvtan és irodalommal, valamint a matematikával kezdtünk, mindegyiknek kettő része volt. 

2017. május 7., vasárnap

Kis érettségire készülés (1. rész)




Korábbi bejegyzésben említettem, hogy én idén kis érettségizem, így 10. osztály végén, de abban a posztban részletesen kifejtettem, hogy mit is jelent. Ezúttal megosztom veletek, hogy én hogyan készülök rá, vagy éppen fogok. 

2017. április 4., kedd

Apa nélkül



Ezt mindenkinek küldöm, aki apa nélkül kell, hogy felnőjön! 


Ne hagyd magad az érzésnek átadni, hogy te kevesebb vagy, mint bárki más. Igen, rossz, hogy nem tudod azt mondani egy fárasztó nap után, hogy „Apa”, hogy netán vágysz az ölelésére, arra, hogy bátorítson, de nincsen. Igen, nincsen, de ugyanolyan ember vagy, mint bárki. Apák napjára nincsen kinek ajándékot adni, sírhatnékod van, amikor más arról beszél, hogy az apukájával milyen programot csinált. Tudom, milyen érzés, de ne add fel, soha! 


Nem érdemli meg, hogy veled legyen, ha nem törődik, nem érdeklődik irántad. Lehet nem lesz emléked vele, és örök hiány marad, de gondolj arra, hogy mennyire erős vagy, hiszen ezt nem könnyű kibírni, és gondolj a körülötted lévő emberekre, akik szeretnek. 

2017. április 2., vasárnap

Kis érettségiről

Kevés helyen van szerintem kis érettségi, de szomorúságomra nekünk van, és mivel már készülök rá gondoltam megosztom veletek, hogy mi ez, s a későbbiek során hozok róla több bejegyzést. 

Tizedik osztály végén lévő vizsga, ami négy tantárgyból van: matematika, történelem, magyar nyelv és irodalom, valamint egy természettudományos tárgyat kell választani (biológia, kémia, földrajz, fizika).



2017. február 19., vasárnap

Kéttannyelvű gimnáziumról





Elnézést, hogy ennyi ideig nem volt bejegyzés, de a laptopom feladta magát, és időbe telt mire visszakaptam, de most már két hét elteltével újult erővel itt vagyok.


Ez negyedik évem gimnáziumban, mivel hatosztályos angol nyelvű képzésbe veszek részt, ezért úgy gondoltam, megosztom veletek a saját meglátásaimat, tapasztalataimat, azonban eltérőek lehetnek az elvárások állami és alapítványi két tanítási iskolában, valamint a nyelvek tekintetében is. Én alapítványiba járok, így ez alapján íródik a cikk is, valamint azon kérdések alapján, amiket ismerőseim is sokat feltesznek erről. 

2017. február 5., vasárnap

I. félév vége – kis érettségi





Tegnap volt egy hete, hogy kikaptam a bizonyos félévi bizonyítványt. Azt kell, hogy mondjam, hogy nem lett annyira rossz. Nem vagyok vele megelégedve összességében, de év végére, amin szükséges javítok, majd. 


Tudni kell rólam, hogy nagyon érzékeny, és meglehetősen sírós egyén vagyok, ez előjött, mikor kikaptuk a félévit. Ugyanis, én kaptam meg utoljára (névsor végén lenni hátrány), és mikor megláttam, akkor elkezdtem sírni, mivel irodalom ötös, és a nyelvtan dicséretes ötös lett. Leírhatatlanul boldog vagyok miatta, és alig hiszem el, mert annyi sírás, gyomorgörcs, félelem és küzdelem van mögötte. 


Nos, becsúszott pár hármas, amik miatt bánkódóm, de év végére remélem sikerül felhozni őket minimum négyesre, inkább ötösre.

2017. január 31., kedd

Január összegző



 
Forrás: pinterest

Immáron eltelt egy hónap az évből, azaz 31 nap, ami hihetetlen számomra. Felfogni nem volt időm, hogy újév, erre már az első hónapnak vége. Eldöntöttem, hogy a pozitív dolgokat fogom a hónap összegzőkben előnyben részesíteni, de ez most nem fog összejönni. 
 Az idei születésnapom tudtam, hogy más lesz, mint a többi, mert aki mindig megnevetett ezen a napon, már nem tudott, nem tudtam felvenni a telefont, nem hallhattam a hangját, de azt nem gondoltam, hogy erre ráadásnak mindkét fülem begyullad, aminek következménye hallójárat gyulladás volt, ami miatt a ” Sweet Sixteen” tortámat az ágyba kaptam, de enni sem tudtam rendesen, és nem is hallottam körül-belül semmit. 


 Utána héten félévi hajrából kifolyólag tizennégy dolgozatot írtam, azonban volt olyan nap, amikor 38 fokos lázzal mentem iskolába, mert nekem meg kell írnom mindent. Azonban ezen a héten volt az Edukáció, ami nagyon pozitív hatással volt rám. 


 Legmegrázóbb dolog a veronai buszbaleset volt, ami nekem még mindig nem sikerült teljesen felfognom, feldolgoznom, nem tudom mi rá a megfelelő szó. Ugyanis voltak ismerőseim a buszon, akik a haza helyett, egy másik világba tértek át, ahol remélem, már semmi nem fáj nekik. Annyira hihetetlen, hogy mennyi emlék köt össze, és amikor óvódásként megismertük egymást és játszottunk, vagy utána az iskolában senki nem gondolta, hogy ez lesz, és ez bárkivel megtörténhet. Persze, tudom, hogy kiszámíthatatlan az egész, de belegondolok, hogy terveztük a jövőt, és ő ezt már nem valósíthatja meg…