2018. március 6., kedd

Célok 2018-ra



Üdvözletem!
Tudom, az újév már elmúlott (lassan félév, sebaj) de én mégis most érzem, hogy eljött ennek a posztnak az ideje. Nos, az elmúlt évvel kapcsolatban vegyes érzelmeim vannak. Történtek pozitív, de negatív dolgok. Egyszerűsítve a magánéletben a legtöbb dolog a végén jobb irányba hajlott, az iskolában inkább negatív, de túl vagyok ezeken a dolgokon, remélhetőleg örökre.
Erre az évre vannak terveim/céljaim, hiszen ha minden a tervek szerint alakul, akkor ez az utolsó teljes évem Magyarországon. Egyben örülök, de kicsit sajnálom is, ezért a maradék másfél évet szeretném kellően kihasználni. 

  1. Fejleszteni és rendszeresen írni a blogot
Azt hiszem, ezt nem kell magyaráznom. Idei évben óriási lendülettel kezdtem el, azonban főként az iskolai gondok miatt, egyszerűen nem volt kellő motiváltságom, kedvem, hangulatom, de idén szeretném, hogy ezt a helyet ne befolyásolják külső tényezők ekkora százalékban. 

  1. Elkezdeni videózni
Egy ideje gondolkodom rajta, és csináltam is pár vlogot. Jelenleg azt érzem, készen állok, de tartok az osztálytársaktól, hogy megtalálják, azonban amint ezen túllendülök, belevágok… az az remélem. 

  1. C1-es angol nyelvvizsga
Előző nyáron kint voltam Londonban, mint említettem korábban, majd ősszel megcsináltam a B2-es komplex nyelvvizsgámat. Úgy néz ki most nyáron is sikerült kimennem, és remélem sikerül jobban belemerülni az angol nyelv világába, hiszen nemsokára megyek oda egyetemre. 

  1. Minél több időt eltölteni az Egyesült Királyságban
Ez részben kapcsolódik az előzőhöz, másrészt nekem az Egyesült Királyság, főleg Anglia az a hely, ami feltölt pozitív energiákkal. 

  1. Új barátokat szerezni, ismerkedni
Nem állítom, hogy zárkózott vagyok, mert nem igaz, s egész nap képes vagyok jártatni a számat. Azonban félek új emberek felé nyitni. Ez alatt értem, hogy itt a blogger társadalomban is vannak olyan személyek, akik szimpatikusak, s az írásaik alapján lenne közös témánk, de nem merek nekik írni.

  1. Jobban kiismerni önmagam
Nem vagyok magammal megelégedve. Nem tudom elhinni, ha valamit jól csinálok, s ha valaki dicsér megpróbálom szinte meggyőzni, hogy nincsen igaza. Ez nagyon rossz, és ezen szeretnék mihamarabb változtatni. 

  1. Többet menni Budapestre, és Bécsbe
Budapest nekem kiesett régebben, hogy mennyire szép is, és életemben nem voltam turistáskodtam még, úgyhogy szeretnénk többször felmenni és megismerni. Bécset pedig imádom, mert egy multikulturális város.

  1. Kitartani, ha valamibe belekezdek
Rám nagyon jellemző, hogy elkezdek egy új dolgot, és mikor küzdelem elé, vagy éppen válaszút jön közbe, akkor abbahagyom, olykor elég egy negatív vélemény, így ezen szeretnék változtatni.  

Nektek mik a 2018-as  céljaitok?